Agregator

lyére is száll
Enyhet ott úgysem talál

Azt mondta: "Egyszer talán
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk szembe újra
Mert még annyi minden vár
S jobb is lesz talán
Egyedül, mással nem gondolva"

Azt mondta: "Egyszer talán,
Ha mindez semmivé vált,
Nézzünk majd szembe újra
Mivé is válhattunk volna.

Mert ára van a múltnak
Néha több is, mint elég
Megfizetünk majd minden percért
Ha kiderült mennyit ért.

Keressük kábán
Amit csak a másik ád
Mindhiába
S csak ülünk némán
Együtt - árván
A semmi ágán,
A semmién..."

Lehet, én tévedtem
Kevés, mi összeköt
A tûz mégis hiányzik
Ami csak Õtõle jött

Másban múltat keresni
Ámítás, árulás
Lélekben egyéni érték
Csak ettõl szép a más

A káprázatnak régen vége
Õ elment, igen messze jár
Így évek múltán csak azt remélem,
Mit keresett megtalált
De ha valaha ketten,
Behegedt sebekkel
Csak még egyszer találkoznánk
Bár megköszönhetném
Mindazt a jót, mit szánt rám

A semmi ágán...


2. VIGASZ

Emlékszem a pontra, hol kezdtük
Sok naív, ártatlan percre
Közös álmunk nem felejtjük
Nem leszünk vágyaink veszte

Nem vigasz, hogy nincs igazság
Nem adjuk, mi igaz reánk

Ami minket bélyegez meg
Velünk él, s remélünk véle
Erõt ád a némaságban
Ahol várunk saját idõnkre

Nem kértem soha a jövõt
De a múltam enyémnek érzem
Nem kötöm fel magam a kendõt
Tapadjon máshoz a vérem

Nem vigasz, hogy másnak rosszabb
Nem vigasz, hogy másnak se jár
Felejtés a gyenge jussa
Gyalázat és a lemondás
S csak annyi lesz sírunkra írva
"A világ reánk sohasem várt"

Emlékezz a pontra, hol kezdtük
Sok célra, hiú reményre
Amit tettünk nem feledjük
Legalább ezt hagyjuk örökbe

Falak ellen, széllel szemben,
Szüntelen kereszttûzben,
Túl nehéz erõre lelni
S hinni egy saját jövõben

Ha kérnék valami mégis
Félek az csak annyi lenne
Milyen volt tisztának lenni
Hadd ízleljem csak egy percre

Még...

Csak egy percre még...

"Nincsen apám, se anyám,
Se istenem, se hazám"
Eladnám a lelkemet,
De az ördög - maga se venné meg!

És ha elfogy az erõ
Ne sírj, vígasztalj engem
Már csak a múltunk közös
Ölelj át és engedj utamra el


3. AKI NÉMA

Bûnösök tartsunk össze!
Ha a világ így összezárt
Ahogy vibráló neonfényben
Keressük létünk okát

Az Élet úgysem ízlik
A Halál túl komplikált
Ez a másvilág-kavalkád
Többet vesz, mint amennyit ád

És a kavargó tömegben
Hol oldódik az én
Ezernyi hang közt
A másság mit sem ér

Ha el is mondtál mindent
Mi óv és ami árt
Nem tör át, s ki rá vár
Cinkos némaságot talál

Ez a hely sem tart örökké
S ahogy változik az ár
Új jön, hogy eltörölje
Minden rossz, mit más csinált

De az én - az mindig én lesz
S míg a szín, s a díszlet vált
Ember csak ember marad
S kutatja a láthatárt

A kavargó tömegben
Már rég nem látom át
Milyen érzés jelet kapni
Mi igaz, s mi célt szolgál

És átölel az örvény
Ez a kényszer-némaság
Mikor nem lehet átadni
Csak venni, csak venni

De talán jobb így némán
Mint járni demagógok útján

Ahol minden egyértelmû
Hol, mit más mond - hazugság
Hol a fekete-fehér híján
Csak szürkeség, szürkeség vár

Hát hadd maradjak némán
És a látásért sem kár
Vegyenek el mindent
Töröljenek, töröljenek már!


4. GYÖKEREK NÉLKÜL

Túl messze mentem., s még épp közel
Vagyok, hogy távozni láss
Megszürkült hétköznapok szürkés, ködös
Lencséin át

Tudom nem ez a legkönnyebb lépés
Mégis másképp mostohább
Mintha közös álmunk halott súlyát
Együtt gördítenénk tovább

Az évek telnek, tovább tépnek
Így gyökerek nélkül
Meghajlanék, de félek
Mi vár, ha a szél elül
S az élet, mivé lesz
Ha csak megszokás, mi ûz
Mindegy, hogy ég vagy parázslik
Csak izzon, benned a tûz

Hiába kérded, soha nem értettem

Miért vágyom mindig máshol lenni
Egy kevés érzés, vágy, melegség
Vonz, mégis kevés
S az álom, mely engem kísért
Bennem él - mindig megtalál
Hogy elmenjek olyan messze,
Hol senki nem keres már

De mi van, ha nincs több, csak ennyi várt
Ez volt a sorsom, ennyi járt
Hol tudom meg, hogy ez itt a vége
És nem vezet már út felfelé


5. ÚTON

Még egy lépés
Egy végsõ a legvégsõ után
Már nem érzek
Csak lépek élettelen

Hogy hová érek
Nem látom, s nem értem
Haladok még vagy csak létezem?

Hogy volt-e cél
Vagy otthon, ahova térek
Összetéptem a válaszokat rég

Csak a sár barátom
Ki nyomaimat óvja
S átölel, ha rámköszönt az éj

Holt világba vezet a léptem
Ami szép, azt régen én letéptem
Az út, csak az visz már tovább
S már nem érzem, ha fáj

Jármomba én magam szálltam
Le nem téptem, meg nem álltam
Mindezt másképp láttam én
Szépnek tûnt még az elején

Ahogy jött én meg nem tagadtam
Egyszerûbb volt, elfogadtam
Jövõm akkor kõbe véstem
Mikor még az útra léptem


6. A VÁLSÁG DICSÉRETE

A tûz, a cél, a cél, miért valaha éltünk
S a vér, hová tûnt a kiontott vér

A lángokra is már csak én emlékszem
Nem lobog rég, ronggyá szõtt büszkeség
Õszinte lelkek - én bennem még élnek
Rengeteg hant, még mindig túl sekély

Jobb volt, míg folyt a vér
Jobb volt, kenyérnek remény

A szív erõsbb, mint a tudat, ha él
Már nem érthetjük miért hullott a vér
A gyûlölet a lelkekre ült
A másik fél túl messze került

De ha jõ a szó, s hívnak már
Védeni jogot, istent, hazát
Hõs leszek, ki új földre tért
Az utókor majd biztos megért

A reggel majd egy sáncon ér
A hajnal mind magától szép
Pár szeretõ arc még feldereng
Nem azt várják, akivé itt leszek

Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban
Vajon hol vannak, akik elõttem jártak
A nap ezegyszer elvakít még
Isten hozzád! Isten hozzád!


7. UGYANÚGY

Te is ugyanúgy érzel
Ahogy szökik a fény
Jobb lenne itt se lenni
Új hely, új remény

Hátrahagyni mindent
Mi árnyékot ád
S az ember sötét, vízes síkján
Mennénk tovább...

...és megszûnt a külvilág
Eltûnt minden összhang
Nekünk csak ez maradt
Éhség, s az önemésztõ harag

De érzem,
Hogy szunnyad a remény
Kétségbõl ácsolt jövõnkbe
Többé már nem tör utat a fény

A Sötétséggel eggyé váltam
Részem lett és én az övé
Új világom bûnre csábít
Nem állok ellen - nem állok ellen én

Új jövõmre itt találtam
Tarsolyomban pár erény
Tûzre vetném - hadd égjen
Ha ez a sorsom - ennyit ért

Rég vártam egy új világra
Szépségre szabadságra
Hitem elhagy, testem romokban
S lelkem pokolra száll

Te is ugyanúgy vérzel
Sodródni vágysz
Nem számít, ha az Élet habja
Még mélyebbre ránt

Ott se lesz rosszabb
Ott se lesz más
Elmúlunk szépen, csendben
Mindegy mi vár odaát

Te is ugyanúgy magadba nézel
Amikor nincsen menekvés
Ami érték, hamuban izzik
Nem perzsel a holt remény

A múlt üresnek tûnik
Csak pár erény-parázs mi fénylik

Ugyanúgy...


8. ÉS MÉGIS

Van egy perc, mikor megérzem
Az én-tudat súlyát
Akaratom gyengeségét
Ha önmagával szemben áll

Néha az érzés felébred
S nem várom a folytatást
Kiszállni - odébbállni
Nem hajt más - nem hajt más

És mégis, mikor magamba nézek
Semmi mást nem érzek másképp
Megannyi vágy, ígéret
Hege fel-felszakad, s fáj még
Olyan egyedül érzem magam e térben,
Mint gyermek a növekvõ sötétben
Eltévedtem és félek
Ez az álom az ébredéssel sem ér véget

Évek óta ugyanazt élem
Új köreim fóbiák
Nincs már, ami megkívánna
Teszem, mit más jónak lát

Azt mondták, hogy ez is az élet
Ez a látszat-boldogság
Van mivel idõt elütni
Bolond az, ki többet vár

És mégis, mikor magamba nézek
Már semmi mást nem kérek
Csak nehogy jövõt lássak
Kérdésre választ találjak

Jobb nem tudni, mikor lesz vége
Mint gondolva, mindig a végre
Ha már színként egy marad meg
Mikor eljön és elér


9. FOHÁSZ

Érzed-e Te is, ahogy gyorsul minden,
S lassanként elmosódik a kép
Úgy hittük tiszták leszünk
Nem vesszük át más bûnét

Félek, hogy minden perccel
Elvész egy cseppnyi büszkeség
Ahogy nõ az Élet sodra
Úgy ölel, s ránt magába a mély

...én sem láttam a Napfényt
Úgy hiszem, hogy szép
Mégis, azt hallottam
Felperzsel, amit csak ér

Az éjt is meg kell szokni,
Álmunk csak fohász
Valami szép után, valami jobb után
Valami egészen más után

Emlékszel-e olyan képre
Mi hordozza at új ígéretét?
Ha volt - én összetéptem
Mielõtt még mást elér

Jobb volt, így elpusztítva
Mintha rossz kezekbe tér
Készüljünk hosszú télre,
Mi sötét, s véget nem ér